A Székelyudvarhelyi bútorfestésről az első írott dokumentáció Malonyay Dezső: A magyar népművészete I., Budapest 1909-ben tesz említést a Székelyudvarhelyi Vízhányó Sándor asztalos mester munkáiról, aki az 1800-as években tevékenykedett Székelyudvarhelyen. Bútorai égszínkékek voltak, amelyeket piros kinyílt és bimbós tulipánok, fehér gyöngyvirágos virágzat, szegfű, rózsa és fehér galambok díszítették. Követője az 1900-as években Haáz Rezső és Márton Mária volt. Márton Mária volt az, aki kiegészítette kőrózsával, bazsarózsával (Pünkösdirózsa), csillagvirággal, jázminnal a kompozíció motívumait.
Készítés szempontjából a paraszt házban előbb ácsolt bútor került, amit faragással, fúrással állítottak össze. Az ácsolt parasztbútorok sok időn át függetlenül attól, hogy szaktudással rendelkező asztalosok készítették vagy sem megőrizték archaikus vonalaikat és teljes funkcionalitásukat, minimális eltérés köztük csak a megrendelő ízlése, igénye és anyagi lehetősége volt.
Az 1800-as évek elején, gazdasági fellendülés következtében kialakul egy jellegzetes paraszti lakáskultúra.
Az úgynevezett tiszta szóbába bekerülnek új típusú festett szobaberendezések, mint az állószekrény, kelengyés – hozományos láda, a kontyos és kabalás magas hátú székek. A konyhában megjelenik a polc, fali téka (amibe a bibliát, a pálinkát és búbos szenes kemencében káposztalapin sült pityókás, verthajú házikenyér), a konyhaszekrény, tálas, bokály tartó, vízpad, falra szerelhető sótartó, kanáltartó, kendőszeg, fásláda, szekeres láda, kamaraasztal. Mint érdekesség feltétlenül megemlítendő a festett ablakkeret. A ház történeti, gazdasági, társadalmi hovatartozását ezeknek a cifrázott bútoroknak a jelenléte tükrözte. Malonyai Dezső „ A magyar nép művészete” című munkájában a következőket írja:
„ A kicsi ház az öregek és unokák tanyája. Itt a kancsók a fogason, de kevesebb dísz rajtuk. Az asztal nincs a ház közepén, hanem az egyik szögletben, a két ablak között. Mellette két oldalt, a falhoz téve karos fedeles pad. A virágosan festett karos pad alsó része hosszú láda, abban a konyhafelszerelés egyes darabjai: laska-serítő, a fakanalak, a kislapító, a kovászos tál, stb., meg a só, puliszkaliszt és néhol a kenyér is. A ház belső szegletében egymás vétkiben két egyszerű rongypokróccal letakart ágy. Semmi különös rajtuk, ha csak az nem, hogy nem igen látni be az ágyak alá, mert karikán járó kicsi ágy van alattuk a gyerekek vagy az unokák számára. Az ágyak végén, szögletben a kis szöglettálas. Ez is festett bútor, benne a naponkint szükséges edény, pohár. Mellette a falon, szögre akasztva, a nagy lapító, kis lapító, három-négy db. , szép sima fenyőfadeszkából. A nagy lapítón serítik a laskát, a kicsikén a petrőzselymet, hagymát, húst s mi egyebeket vágnak. Szombatonként kőporral hófehérre súrolják ezeket, meg amott a cserepes mellett a kártyapadon álló vizes kártyákat is.”
Az elhelyezés szempontjából a paraszti bútorok jellemzője, hogy egy részük a falra, más részük a fal mellé készültek. Ebből következtethetjük, hogy a falusi lakás tágassága nagyon fontos szempont volt, talán a család népességéből fakadóan. A népi festett bútorok tömör fenyőfából készültek, hagyományos módszerekkel. A festett bútorok olajfestékkel vannak festve, mely időtálló, könnyen tisztítható. Érdekességként a szobaberendezéskor gondot fordítottak arra is, hogy a kifejező szerepű bútorok, mint pl. a családfő széke, hozományos láda, díszes fali téka, főhelyekre kerüljenek. A fent említettekben a bútorkészítésben követett célszerű szempont volt a díszítés is. A bútorokat fűrészeléssel, faragással, színes virágozással díszítették. Minél több köcsögös egy darab annál értékesebb. Az én munkáim 14 köcsögösek (kék, barna, fehér, sárga, narancssárga, rózsaszín, piros, szürke, és öt féle zöld.)
A festett bútorok virágos ornamentikája:
A legtöbb bútorfestő hagyatéka arra utal, hogy a reneszánsz művészete népi formanyelven a legtökéletesebben a bútorfestésben nyilvánul meg. A bútor szabad felületének elosztása és díszítése, a keretezések, a kompozíciók, a virágcsokrok szimmetriája és a kiegyensúlyozott felépítése, a színek kiválasztása és alkalmazása, szinte a tökéletesség példája.
Leggyakoribb alkalmazott virágmotívumok Székelyudvarhelyen: a tulipán, szegfű, margaréta, gyöngyvirág, rózsa, csillagvirág, kőrózsa, jázmin, bazsarózsa (Pünkösdirózsa).
A polgári ízlésből kölcsönözték a szívet, korsót (olaszkorsó), és madarak közül a galambot, szalagot, fát.
Motívumok jelentései:
Tulipán: Ősi női szimbólum, a fény jelképe, szerelem és az érzékiségé.
Szegfű: A szerelem, életöröm jelképe.
Margaréta: Finomság, őszinteség, hűség, számíthatóság jelképe. (Sors jelkép, Szent Katalin virága).
Gyöngyvirág: Tisztaság, szerénység szimbóluma (Szűz Mária könnyei).
Rózsa: Férfi szimbóluma, élet –halál, megújulás, termékenység örökfejlődés jelképe vagy a szerelem virága, a tiszta, boldog szerelem szimbóluma is.
Csillagvirág: Az újjá születés jelképe.
Jázmin: Női szimbólum, az erény megtestesítője, a kedvesség virága.
Bazsarózsa (Pünkösdi rózsa): Paradicsombeli ártatlanság jele, Szűz Mária tövis nélküli rózsája.
Szív: A lélek székhelye, cselekedetek irányítója, ösztönös tudás szimbóluma.
Korsó: Élet víztartó, az életerő forrását képezi.
Galamb: A lélek, a harmónia, az anyaság szimbóluma, szellemi beteljesülés jelképe.
Életfa (Világfa, Kozmikus fa): Az örök életet szimbolizálja
Általánosan a virágok a növekedést, a szépséget, szerelmet a múlandóságot is jelképezik, attól függően, hogy a kompozíciókban hogyan vannak elhelyezve. A kompozíciók általában a bútor tulajdonos életét írja le egy bizonyos idővonalon.
(Forrás munka: Rad Édua Helén bútorfestő)